4. rész

  Nem kellett sokat sétálni, úgy van ahogy Cia mondta. Szinte a szomszédságunkban laknak, csak kicsit beljebb.
  - Nem fogok bemenni. - torpantam meg. Útközben ezt sokszor, talán túl sokszor eljátszottam.
  - Ha még egyszer megállsz megmondom az egyik pasasnak, hogy szereted.
  - Én egyiket se szeretem! Mindegyiket utálom! El se akartam ide jönni! - a sírás kerülgetett. Féltem, hogy mi lesz ha újra látnak.
  - Na, és akkor ha nem jössz el, mit mondjak nekik? Azt hogy Tiffany fél, a sztároktól? Vagy esetleg a férfiaktól?
  - Rendben bemegyek. - adtam meg magam. Ekkor mindketten ránéztünk a csengőre.
  - Megnyomjam? - kérdezte Acacia.
  - Majd én. - nyúltam oda, de a gomb előtt az ujjam megállt pár centivel. Erőt vettem magamon, és akaratlanul is megnyomtam.
  - Ügyi vagy. - bunkó. Ekkor kinyílt a kapu. Csak úgy magától. - Nekünk mért nincs ilyenünk? - motyogta bosszúsan maga elé Cia, és belépett előttem. Egy hosszú járda szerűségen mentünk át az egész kerten a házig, ahol az ajtóban a szőke állt.
  - Sziasztok - mosolygott Acaciára,de mi mikor engem meglátott az a mosoly egy vicsorrá vállt. Mintha meg sem láttam volna, kikerültem és besétáltam a házba. Egy gyönyörű nagy előszobát pillantottam meg, mire tátva maradt a szám. A szobából belehetett látni a nappaliba, és amint azt megláttam, megállt bennem az ütő, olyannyira, hogy még a számat elfelejtettem becsukni.
  - Tetszik? - kérdezte valaki mögülem és átkarolt. Körbenéztem, és örömmel tapasztaltam, hogy a szőkék elmentek.
  - Rég hallottam a hangodat. - fordultam meg.
  - Dehogyis. A koncerten ott voltam. - vigyorgott rám azzal a pimasz mosolyával.
  - Hiányoztál. - bújtam hozzá. - Bocsi, hogy nem kerestelek.
  - Nekem kell bocsánatot kérnem. - vont még szorosabban magához. - Sajnálom, hogy ott kellett hagyunk téged egyedül.
  - Nem a te hibád, Louis. - néztem a szemébe. Csak rám mosolygott, és betessékelt a nappaliba. Mikor megláttam, és felfogtam hol vagyok, rögtön elment az egész kedvem. Louis volt volt mindig az, aki megértett. Valami erő van közöttünk, ami összetart, mert így is, három év után nem haragszunk egymásra. Mikor elmentek az első turnéjukra, Zayn annyit hezitált még akkoriban, hogy én vagy a banda, - amit persze mindenki hallott, mert a koncentráló képessége is a nullára csökkent - hogy végül helyette döntöttek. Louis ekkor is mellettem állt, és támogatta Zaynt. De a többiek azok mind ellenem voltak.
  - Sziasztok. - köszöntem, és leültem Louis mellé a kanapéra. Ő átölelt, én meg a vállára hajtottam a fejem.
  - Hello. - óó a kis irigy Zayn. Látszott rajta, hogy zavarja Louis, de próbálta visszafogni magát. A többiek meg se szólaltak, csak ültek faarccal. Gondoltam változtatok ezen.
  - Szia Harry. - mondtam pici gúnnyal a hangomban.
  - Asszem kész a csirke. - állt fel Harry a fotelből, és elment.
  - Szia Liam. - köszöntem harmadszorra. Louis picit rálépett a lábamra, hogy fogjam vissza magam, de ismer. Az nem megy könnyen.
  - Szia. - köszönt vissza semleges arccal, amikor egy újságért hajolt le.
  - Hogy vagy? - nem, nem hagyjuk abba a beszélgetés Leyum baby.
  - Kösz jól. - ilyenkor nem illik visszakérdezni??
  - Köszönöm kérdésed én is jól vagyok. - Acaica csak tátogott, hogy most hagyjam abba, Louis pedig bokán rúgott.
  - Tessék? - nézett fel az újságból.
  - Attól, hogy még ekkora sztárocskák vagytok, és meghívtok magatokhoz enni. legalább annyira méltassatok, hogy hozzám szóltok! - akadtam ki, már-már hangosabban.
  - Nem mi hívtunk meg. - motyogta maga elé Niall.
  - Ja bocs. - álltam fel. - akkor sziasztok. SZIA HARRY. - ordítottam. Felkaptam a táskám, és a sírás határán, kirohantam. Nem lehet igaz. Elegem van. Kinyitottam a kaput - szerencsére nem zárták be -, és futottam. Minél messzebb annál jobb. Egyszer csak azon kapom magam, hogy egy rét közepén állok, és nem tudom merre tovább. Lefeküdtem, és az eget kezdtem kémlelni.

Acacia szemszöge:

  - Hát gratulálok. - mondtam az ajtócsapódás után.
  - Bocs. De ő volt velünk - folytatta volna Niall, de csúnyán néztem rá, ezért picit változtatott a mondandóján. - khm...nem kedves.
  - Jó megértelek titeket, de...bocsi. - álltam föl.
  - Maradhatsz még... Miért mész el?
  - Tudjátok ő a nővérem. És fogalmam sincs hol van. Szóval megkeresem. - már indultam volna, mikor Zayn megszólalt.
  - Megyek veled.
  - Nem. Szerintem rád nincs szüksége ebben a pillanatban. Majd én megyek. - ellenült meg Louis.
  - Egyedül megyek. - sóhajtottam, és megfordultam. - én rángattam el ide. Az én hibám. Sziasztok. - feleltem, és elindultam. Inkább hazafelé vettem az irányt, mert ha el is indulnék megkeresni, nem találnám meg. Ez egy csendes környék, sok mezővel, amit én még nem ismerek. Simán eltévedhetnék. Tiffany pedig haza fog jönni. Van neki annyi esze.
  Otthon örömmel tapasztaltam, hogy nincs semmi kaja raktáron, ezért előkerestem a laptopom és rendeltem minden szükséges élelmiszert. Semmi kedvem nem volt elmenni vásárolni.

Tiffany szemszöge:

  Arra ébredtem, hogy valaki átkarol hátulról. Az illatáról rögtön felismertem. Egyáltalán mi történt? Hogy kerülök én ide? Nem a mezőn voltam, és..gondolom elaludtam. Jajj Tiffany! Tekintettemmel egy órát kerestem. 05:17. Korán van. Gyorsan lehámoztam magamról Zayn karjait, és lopakodva lementem. Elakartam innen tűnni, és soha, de soha vissza nem jönni. Halkan lebattyogtam a lépcsőn, ééés mit látnak szemeim. Harry ott figyel. Magabiztosan mentem lefelé, és közben kattogott az agyam. Vagy megölel, és bocsánatot kér, vagy én kérek bocsánatot rendes ember létemre, és mielőtt szóhoz jutna, elmegyek innen. Miért ilyen rövid ez a lépcső?
  - Harry. - sóhajtottam, mire rám kapta tekintetét. - Bocs. Mindenért. A tegnapiért, hogy itt jártam, hogy most itt vagyok, hogy egyszer az életetek részévé tartoztam. Most már nem lesz így. Ígérem. Elmegyek, nem kell látnod, nem jövök vissza. És ha hiányoznék? - nevettem fel kínosan. - Ááá ez nem történhet meg. Szia. - Harry mozdulatlanul állt, meg sem tudott szólalni. Kihasználva a helyzetet, leléptem. Hazafelé azon járt a fejem, hogy miért hozott újra össze a sors. Otthon próbáltam halkan bemenni, mert azt, hogy Acacia ilyen korán fent van az kétlem. Sikerült csöndesen ki-be csukni az ajtót, mikor megszólal a telefonom max hangerőn. Gyorsan elővettem,  lenémítottam, és remélni tudtam, hogy Cia nem kelt fel. A kijelzőn Eric neve villogott, de kinyomtam. Nincs kedvem vele beszélgetni.



Sziasztoook.!:) Mint láthatjátok, máris meghoztam az új részt, a múltkori késés miatt.:') Nyugodtan kommelnteljetek, hogy tudjam tényleg olvassátok e a blogom. Sokat jelentene tényleg:)<3 xx