7. rész

A szívem azt mondja: IGEN. 
Az agyam azt mondja: NEM.
A szám azt mondja: NEM TUDOM. 

  - Hová vigyem magukat? - nézett ránk a visszapillantó tükörből....Eric. mikor felfedezte kik is vagyunk mi, inkább csak hátradőlt.
  - Na nem megyünk?? - kérdezte a túl részeg hugicám, és közben az előtte lévő ülést csapkodtam. Egyikünk sem szólalt meg, mire ő csalódottan hátradőlt, és elaludt.

  Nem tudtam semmit sem kinyögni. 18 éves vagyok könyörgöm! Ez teljesen normális tünet ilyenkor. Vagy mégsem? És olyan cukii! Nem lehet. Én még nem léptem túl Zaynen. Nem. Nem és nem! Én nem ilyen vagyok! Én egy teljesen más lány vagyok, akinek még sírnia kéne Zayn után. A filmekben is ez van. És ott visszajön az álompasi! De ez a valóság. Itt nem fog visszajönni. És én minden éjszaka álomba kéne, hogy ringassam magam. Sírással. De Ő. Ő azt akarja nekem, hogy túllépjem, felejtsem el. De ez nagyon nehéz! 
  - Figyelj, én... - nyeltem egy nagyot, hogy kitudjam bökni azt az egy szót, ami nem akart kijönni a nyelvemen. - leszek a barátnőd. - mosolyogtam rá. Az álarc. Ami nem látszik, csak te tudod, hogy rajtad van. 
  Visszamosolygott, és megpörgetett a levegőben, amikor én már a szakító akciót akartam tervezni. 

  - King street 45 - mosolyogtam. Erősnek kellett látszanom. Eric beindította a motort, és elindultunk. Elég lassan haladtunk, mit ne mondjak. Konkrétan a felénél leállt a motor.
  - Asszem a motornak annyi. - motyogta maga elé a sofőrünk. Csak simán pofon vágtam Acaciát, aki szerencsémre felébredt.
  - Mi...mi az? - pislogott rám - otthon vagyunk?
  - Szállj ki! Haza sétálunk. - nem akart mozdulni, ezért - szó szerint - kihúztam a kocsiból. Fognom kellett, hogy el ne dőljön. A járdán kezdtünk el battyogni a sötétben, amikor a taxi, amivel jöttünk, elhajtott. Szemét! Csak azért csinálta, hogy kiszálljunk.
  Fél óra sétálás után hazaértünk. Legalább nem rakott le minket olyan messze. Otthon azt véltem felfedezni, hogy égnek a lámpák. A kapu tárva-nyitva állt, csakúgy mint az ajtó. Behúztam Acaciát a házba és leültettem a kanapéra.
  - Ha valaki van itt jöjjön elő! Most! - mondtam halkan. Ebben a pillanatban meghallottam Harry hangját, ahogy azt mondja: Jól van emberek rakjátok el a pisztolyotokat! Mi van?
  - Öööö hello. - láttam meg Hazz barátom arcát, ahogy éppen előmászik az egyik fotel mögül.
  - KIFELÉ! - mutattam az ajtó felé. Nem vártam magyarázkodást, csak minél előbb egyedül akartam lenni. Mért jött ide?
  -Jó éjt! - intett vigyorogva. Bólintottam egyet, és azt a sort figyeltem, ami kifelé ment, tele rendőrökkel. Az utolsó becsukta az ajtót, én pedig sóhajtva lehuppantam Cia mellé. Mit kerestek ezek itt? Mit csináltam én ma?

Harry szemszöge:

  Megakartam lepni Őt. Ő az enyém lesz minden áron. Szeretem. Kész, szeretem. Bevallom. Nem találtam otthon, és hívtam a rendőrséget. Tudom túlaggódtam, de nyitva hagyták az ajtót, és azt hittem elrabolták. Aztán kiderült, hogy semmi baj nem történt. Mikor ezt megtudtam hatalmas kő esett le a szívemről. Tudom, furcsán viselkedem, de szerelmes vagyok. Szeretek egy gyönyörű lányt, aki tudom, hogy nem szeret viszont. De akkor is az enyém lesz! Megszerzem valahogy, és együtt leéljük az életünket. Boldogan. Zayn nélkül. Igen Zayn. Ha ő nem lenne sokkal könnyebb lenne a dolgom. De ő bezavar, nehezebb a dolgom is. Elegem van. Mért nem lehetek egyszer én is boldog? Miért? Miért mindig én vagyok a szerencsétlen? Soha nem voltam még igazán boldog egy lány mellett. Soha. Most itt lenne rá az alkalom. Csak nem sikerül kihasználnom.
  Hazaérve hangos dübörgő zene ütötte meg a fülemet. Buli van? Remek. Ránéztem az órámra. 6:18. Ideje ennek véget vetni. Minden embert hazaküldtem - persze csak miután kikapcsoltam a zenét -, amit mit nem mondjak, nem fogadtak túl boldogan. Niall annyira részeg volt, hogy a tömeggel együtt ő is elakart távozni. Még szerencse, hogy Liam visszafogta. Szegény, nem ihat.
  Reggel madárcsicsergésre keltem, aminek nagyon örültem. Boldogan keltem ki az ágyból. Ilyen is régen volt. Hogy a boldogságomnak mi volt az oka nem tudom, csak azt éreztem ez az én napom lesz. Az még számomra is rejtély miért.



Na hii everybodyyy ! :) szeretném megköszönni nektek, a több mint 300 oldalmegjelitést. Ez valakinek nagyon kevés, én viszont boldog vagyok ennyivel is ;)<3 a részről annyit összecsapott lett...Nem voltam jókedvemben. xx