1. rész

  Elhúztam a függönyt, és kinéztem az ablakomon. Hát igen emeleten vagyok. Nem biztos, hogy jó ötlet ez. Inkább a rendes kijáratot választom. Felkaptam a táskám, és indulásra készen álltam. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset, eszembe jutott az a pici tény, hogy miért is akartam kimászni az ablakon. Acacia nem tud a dologról.
  - Cia, hol vagy? - kérdeztem ordítva. Megszokás.
  - Ööö...a szobámban. Miért?
  - Mit csinálsz?
  - Éppen ölt... Vagyis. Öntözöm a virágaimat. - picit furcsálltam a válaszát. Minden mindegy alapon válaszoltam:
  - Elmentem a boltba szia! - mondtam gyorsan, és kirohantam a szobámból. Cia még mondott még mondott valamit, de addigra már becsaptam az ajtót. A kerítésünk előtt ott állt az én legeslegjobb barátnőm, Erica. Gyönyörű volt mint mindig. Mindig irigyeltem a stílusát. Már alsótól.:D

Erica

  - Wáá, gyönyörű vagy! - mondta mikor észrevett.
  - Te is. - válaszoltam, miközben közelebb mentem hozzá, és két puszival köszöntöttem.
  - Izgulsz?
  - Miért, kéne?
  - Nem. - nézett rám mosolyogva, de éreztem, hogy ez az este nem lesz simán csak egy parti. Ez nem csak egy sima Party lesz.


                              ******

  Mikor elérkeztünk a bulizóhelyre, örömmel láttam, hogy ki van bérelve. De kedvesek! Direkt kibérelték, hogy ne a többi ismeretlen részeg ember között legyünk. Jee. Mindenkit köszöntöttem: régi, új, fontos, kevésbe fontosakat is. Legvégére maradt Eric. A pasim. Akivel talán már soha nem találkozom.
  - Hát itt vagy. - suttogta a fülembe miközben megölelt.
  - Szerinted nem jöttem volna el a saját bulimra? - néztem mélyen a szemébe. Mint mindig, most is megcsodáltam a kék szemeit.
  - Szeretlek. - mondta már a számba, és megcsókolt. Nyelvünk vad táncot járt, és tudtuk, ez a búcsú. 3 évnek itt most vége van. El kell hagynom a legfontosabb embert a számomra. Őt. Megígértük egymásnak, hogy megpróbáljuk a távkapcsolatot. Majd ő is eljön hozzánk, és én is hazajövök. Felajánlottam, hogy lakjon nálunk, de ott van neki az egyetem. Hát igen. Nehéz az élet.

  Olyan éjfél körül lehetett az idő, mikor Erica bejelentette, hogy van számomra egy meglepetése, és mindenki tapsolni kezdett.
  - Hölgyeim és Uraim, a szinpadooon a One Directiiioon! - jajj.
  - Boldog szülinapot Tiffany!! - ordított bele a mikrofonba a göndörke. Hát kösz. Jó színész.
  - Gyere fel a színpadra! - mondta az egyik, amire picit bizonytalanul, de felmentem. Mindegyikőjüknek adtam egy-egy puszit, és bemutatkoztam. Aztán lementem. Nem kellek én oda. A többiek inkább a koncerttel voltak elfoglalva, mivel észre sem vették, hogy nem vagyok közöttük. Hát a legtöbbjük biztos már halálra itta magát, és azt se tudják mi a nevük. Mindegy én leléptem. A saját bulimról. LELÉPTEM! A SAJÁT BULIMRÓL, ÉS MÉG CSAK ÉSZRE SEM VETTÉK! Ááá mindegy. Holnap új életet kezdek Londonban. Senkitől se búcsúztam el. Csak eljöttem. Ja, hogy miért jöttem el. Annak is megvan az oka.

  5 éve történt, még a gimiben. Gólyatábor. Senkit nem ismertem, teljesen különcnek néztek. Senki sem törődött velem, egy fiút kivéve. Akinek a neve... Na kicsoda? A híres Zayn Malik. A gólyatábor alatt összemelegedtünk, és járni kezdtünk. Egészen 11.-ig. Aztán mi történt? Elindult a egy tehetségkutatóba. Persze támogattam mindenben, de sajnos egyre kevesebbet tudtunk egymással foglalkozni. Elindult a karrierje, harmadikok lettek egy csapatban, és Zayn azért volt, kiakadva, hogy mi lesz velem. Ha jól tudom a társai kiakadtak, és döntenie kellett. Vagy én vagy több százezer rajongó. És ki lett? A több százezer  rajongó. Én meg le lettem szarva. Jó magasról. Hát mire végzős lettem, teljesen depressziós voltam, és majdnem megbuktam érettségin. Eric volt az aki minden nap segített, és végül ez jól sült ki. De Eric után sosem tudtam úgy érezni mint Zayn iránt. Mára nagyábból kihevertem, de a szívem mélyén még ott van az az érzés. 

  Hát így hazajöttem. Nem akartam velük találkozni. A hazafelé úton Erica néhányszor hívott, de az összeset kinyomtam. Nem volt kedvem beszélni semmivel.
  Otthon senki sem volt. Gondolom Acaica is bulizni van. Felmentem a szobámba, és ledobtam a cuccom. Gyorsan letusoltam, és megmostam a hajam. Vizes hajjal huppantam be az ágyamba, és előhalásztam a bőröndömből a laptopom. Felmentem Twitterre és Facebookra, ahol szokásosan semmi érdekes nem volt. Lecsuktam, és hátradőlve azon gondolkodtam mi a baj velem, amikor hallom, hogy dobálják az ablakom. Gyorsan kiszaladtam az erkélyre, mikor meghallottam egy ismerős hangot.
  - Hiányoztam? - kérdezte vigyorogva mikor lenéztem rá.
  - Nem. - mondtam komoran, és már megfordultam, hogy visszamenjek.
  - Hé, várj! Csak hallgass meg! - kérlelt mire újra lenéztem rá.
  - Figyelj, én továbbléptem.
  - Nem baj. Akakor is csak hallgass meg! - kérlelt, mire egy sóhajjal beleegyeztem. - Először is. Nem azért szakítottam, mert nem szerettelek. Csak tudnod kell, ez így nem működött volna.
  - Hát igen. - mondtam egy kis gúnnyal a hangomban.
  - Csak annyit kértem, hogy hallgass meg. Mikor ma megláttalak, tudod elöntött a lelkiismeret furdalás. Tudom mekkora csalódást okoztam neked, és sajnálom. Nagyon sajnálom.
  - Megváltoztál. - mondtam elgondolkodva.
  - Szeretnék kérni még egy esélyt. Tiszta lappal indulni.
  - Zayn ez nem fog menni...
  - Miért?  - kérdezte. Tekintetében szomorúságot véltem felfedezni.
  - Mert Zayn értsd meg én... -gyerünk Tiffany, valami frappánsat - engem eljegyeztek. - Uhh. Ez azért durva volt, de nem baj.
  - Ohh, tényleg? Akkor bocs. - fordult meg. Én meg nem tudom mi oknál fogva, utána ordítottam:
  - Zayn. Nem akarsz bejönni?